Gin

A gin Dr. Sylviusnak köszönhető, a gyógyszerész borókából vonta ki a fő hozzávalót és gabonaszesszel keverte. Úgy, mint néha a pálinka összetevőjeként, itt is szerepel a gabona, csak a ginnél ez állandó.

Főbb ginjeink, koktélok:
gin
gin

A doktor úr Geniévre néven forgalmazta, az italt, ez a boróka
franciául, még ma is hívjuk dzsénévernek (genever ).
gint hamar
gint hamar
Ebből a szóból ered a gin egyszerűsített szóváltozat, köszönhetően az angoloknak, akik a 30 éves háború után otthon gyártani kezdték.
Emiatt jött létre 1751-ben a gintörvény és a 3 ginfőváros, London, PLymouth, Bristol.
Az első igazi népi alkoholmámor köszönhető ennek az 1700-as években. Vannak, akik megszeretik a gint hamar és szinte már csecsemőkortól kedvencük és persze van, aki sosem fogyasztja.
Előállításához árpa és rozs, természetesen boróka és fűszerek, ízesítők szükségeltetnek, aminek eredménye egy sokszor színtelen és semleges ízhatású ital, mely 38-45%-ban tartalmaz alkoholt.
Tudnunk kell, hogy a gin koktél formában is igen kedvelt, lentebb olvashatnak néhány típusról, próbálják ki Önök is, hűtve, jéggel, nagyszerű élményt nyújt!

gin koktél
gin koktél

gin tonic

A gin tonic is Hollandiából származik, ahol jenevernek hívták, a gin régi nevéből eredően.

Rögtön a gin hódítása után került Angliába, ahol aztán nagy népszerűségre tett szert és most is nagyon kedvelt itala a ködös Albionban oly elterjedt bároknak, puboknak.

A gyarmatosító Anglia trópusi italaként jó szolgálatott tett a meleg gyarmaton élőknek, a tonik gyógyhatású kinintartalma miatt.

A gintonic írásmódja Magyarországon vegyes képet mutat: 'k' betűvel is írjuk, mint gintonik, illetve az egybeírt és különírt változat is hódít: gin tonik.
gin tonic
gin tonic

gin fizz

A gin fizz volt az élen sokáig a legnépszerűbb koktélokként számon tartott a fizzek között, a trópusi italok megjelenésével azonban csökkent a jelentőségük.

1888-ban Henry C. Ramos találta fel a Gin Fizzt, amelyet a bárjában Ramos Gin Fizz néven árult.

A recept sokáig titkos volt, a koktél lényege pedig a sok rázásban rejlett - Ramos állítólag több fiút fogadott fel, akiknek csak az volt a dolguk, hogy rázzák az italt. A recept végül valahogy kiszivárgott és az alkoholtilalom idején vált szélesebb körben ismertté.

Számos klasszikus fizz recept tartalmaz tojást is. Ha mi is teszünk bele ilyet, legjobb az italt turmixgépben készíteni.
gin fizz
gin fizz

gin fizz készítése

Gin fizz készítése:

Rakjunk a shakerbe jégkockákat (még jobb, ha tört jeget használunk) és adjuk hozzá a gint, citromlevet és cukorszirupot.

Rázzuk jó alaposan legalább fél percig, majd szűrjük Collins-pohárba.

Adjunk hozzá néhány jégkockát és töltsük fel jéghideg szódavízzel. Díszítsük citromdarabokkal, tálaljuk szívószállal.

Ne felejtsük: a shakerben semmiképp se rázzunk szódavizet (vagy szénsavmentes ásványvizet) - hacsak nem vágyunk egy kiadós fürdésre.

Ha betartjuk a szabályokat, bárkirály lesz belőlünk.
gin fizz készítése
gin fizz készítése

beefeater gin

A Beefeater gin pontos fordításban húsevőt jelent.

Nevét onnan kapta, hogy a múlt században a Tower őrei fejadagban nyers marhahúst kaptak.

Hogy a nyers hús hátrányait ellensúlyozzák, a fejadaghoz erős borókapálinkát is adtak.

Ez volt a Beefeater Gin.

Ez az évek során annyira elterjedt, hogy ma már több mint 160 országba exportálják ezt a remek ginmárkát.


 beefeater gin
beefeater gin

a beefeater
a beefeater
beefeater gin london dry
beefeater gin london dry
Beefeater Gin 0,7l 40%
Beefeater Gin 1,0l 40%

gordons gin

A Gordons gin 1769-től boldogít minket, köszönhetően a skót Alexander Gordonnak és a mai napig változatlan receptnek, amit állítólag csak 11 ember ismer.

Ez nem olyan sok ember és nem véletlenül, hiszen a márka sikere töretlen évszázadok óta.

A háromszorosan desztillált ital a boróka, koriander és angyalgyökér alkotóelemeinek köszönheti sikerét, lassan már 250 éve.

Érdekességként megvásárolhatjuk a reptereken, műanyag, 0,75cl-es kiadásban. Kellemes utunk lesz.
gordons gin
gordons gin
Gordon's gin 0,05l 40%
Gordon's gin 0,7l 40%

tanqueray gin

Tanqueray gin először 1830-ban Charles Tanqueray keze által készült és mindjárt meg is ajándékozta a párlatot a nevével.

Tanqueray ginen méltón a tisztességes ginekhez erősen érződik a borókaíz, ráadásként pedig kellemes, friss, citrusos aroma is társul hozzá, hangyányi édesgyökeres beütéssel.

S hogy a belbecs mellett a külcsínyről is szó essék a Tanqueray ebben is különlegesnek számít, hiszen jellegzetes palackja halványan ugyan, de egy koktél shakerre emlékeztet. Prémium változata a Tanqueray No Ten.
tanqueray gin
tanqueray gin

tanqueray gin dry
tanqueray gin dry
tanqueray gin no ten
tanqueray gin no ten
Tanqueray gin 0,7l 47,3%
Tanqueray No ten gin 0,7l 47,3%

seagrams gin

A Seagrams gin fogalom.

A Seagram's Extra Dry Gin világszerte készített sokféle gin közül méltán vívta ki magának a legelsők közti helyet.

Észak Amerika első számú ginje. Különlegességét a borókabogyóból készített párlat tölgyfahordóban történő érlelése garantálja, mely által sima és frissítő íze a kevert italok kitűnő alapanyagává varázsolja.
seagrams gin
seagrams gin
Seagram's Gin 1,0l 40%

bombay gin

A Bombay gin mondhatni napjaink legstílusosabban csomagolt gabonapárlata.

Honnan is ez a név?

Nevét egy drágakőről kapta, mely csodálatos kék színben pompázik.

Star of Bombay Sapphire:

182 karátos ékkövet, egykoriban Mary Pickford, a néma filmek sztárja, kapta férjétől ajándékba. Megőrizve a kő pompáját és eleganciáját, készítették el a ragyogóan szép kék palackot. A palack címkéjén Viktória királynő arcképét helyezték el, ezzel is utalva a kifinomultságra. A Bombay Sapphire gin könnyed ízét a 10 féle növény felhasználásával érik el, mellyel nagyban lágyítják a szesz karakterét.
bombay gin
bombay gin

Bombay Sapphire gin 0,7l 40%
bombay gin sapphire
bombay gin sapphire

finsbury gin

A Finsbury gin az egyik legjelesebb képviselője italunknak.

A borókafa apró, sötét bogyói adják a gin jellegzetes, erős illatát. Bár a ginnek mind ízében, mind illatában a boróka a legdominánsabb elem, azért nem ez az egyetlen összetevője.

A borókát közvetlen érés előtt szedik és 2 évig érlelik, aszalják. Használnak ízesítésre mandulát, citrom- és narancshéjat, de ezek nem igazán jellemzők a tradicionális gingyártásra.

Ezek a másodízesítések fedik fel a ginkészítők művészetét és adják meg a speciális bukéját egyes gineknek.
finsbury gin
finsbury gin

finsbury gin
finsbury gin
finsbury gin - finsbury platinum
finsbury gin - finsbury platinum
Finsbury London Dry gin 0,7l 37,5%
Finsbury Platinum 0,7l 47%

bols gin

Bols gin, kellemes, lágy, tiszta ízharmónia.

A Bols Silver Top Dry Gin több száz éves tapasztalatot és minőséget foglal magába, mindezt rendkívül kedvező áron.

Ez a termék kiválóan megfelel a gin fogyasztók magas igényeinek és ár-érték arányát tekintve is nagyon jól pozícionált.

Fogyasztható tisztán jéggel, vagy long drinkek (tonikkal) és koktélok alapjaként.
bols gin
bols gin

bols gin - silver top dry
bols gin - silver top dry
A Bols gin kerámia flaskában volt régen megvásárolható.

Manapság a tiszta gin élvezetét elősegítő átlátszó üveg hódít, illetve az elegáns, sötét opálos verzió.

 bols gin kerámia
bols gin kerámia

Bols Gin Silver Top Dry 0,7l 37,5%
   
GOLDEN DRINKS KFT.    |   1133 Budapest, Garam u. 23.
 Az oldalt szolgáltatja: wlap.hu